2011. február 21., hétfő

DÜRER TAVASZI FESZTIVÁL 2011 - Műsor

DÜRER TAVASZI FESZTIVÁL


Az egyhetes Őszi, és a telt házas Téli fesztivál után itt egy újabb lehetőség, hogy elérhető áron mindent láss azokból a bandákból, akik dominánsan meghatározzák a magyar zenei életet. Március 11 és 13-a között három lemezbemutató, két külföldi banda, valamint számtalan díjnyertes zenekar foglal helyet a palettán - szokás szerint egy jegyár alatt. Idén készültünk bónusszal is, azoknak, akiknek nem elég a három nap.


-------------------------------

Március 11. (péntek) - ISTEN HÁTA MÖGÖTT, PUNNANY MASSIFE LIVE kettős lemezbemutató.


Rendhagyó módon a fesztivált idén is két helyszínnel kezdjük: a nagyteremben, és a kisteremben.


A nagyteremben a főműsort a Punnany Massif live setje és az Isten Háta Mögött vezeti. Előbbi formáció "Shen Kick" c., míg utóbbi "Ű" címmel napvilágot látott lemezét mutogatja a nagyérdeműnek (a helyszínen meg is vásárolhatók). A két zenekart két fiatal banda vezeti fel a születésnapos Over Help és a Hegyalját is megjárt Pygmalion személyében - érdemes korábban érkezni. Az Isten Háta Mögött után pedig a Just Another húzza el mindenki utolsó nótáit.


Nagyterem:

19.10-19.50 Over Help - születésnapi koncert
20.10-20.50 Pygmalion
21.10-22.10 PUNNANY MASSIF - lemezbemutató koncert
22.30-23.40 ISTEN HÁTA MÖGÖTT - lemezbemutató koncert
00.00-00.40 Just Another

A kisteremben a nagytermet kísérve a metál lesz a fő csapásirány. Az éjféli Kollaps-es átszellemülésig sok minden fog zajlani. Bemelegítésnek azért egy kis alternatív a The Adolescens személyében. Őket a fiatal Incite Passion, majd a folk-metál jártas és hegedűvel bővült Aeternum születésnapi bálja követi. Matekosoknak hoztunk még egy kis Rejected-et (nyomokban Tool-t, Disturbed-öt és mogyorót tartalmazhat), 23.00-tól pedig levezető punkütemeket a Beer Lack jóvoltából, mert részegen punkrockra pogózni a legjobb.


Kisterem:


19.00-19.45 Adolescens

20.00-20.45 Incite Passion

21.00-21.45 Aeternum - születésnapi koncert

22.00-22.45 Rejected

23.00-23.45 Beer Lack

00.00-01.00 KOLLAPS


-----------------------------------------

Március 12. (szombat) - FISH!, INSANE, THE GRENMA + lemezbemutatók hada


A három halmozottan díjazott zenekar országos turnéjának talán (hanem A) legjelentősebb állomása a Nagytermes hepaj. Az Insane és a Fish! már túl vannak egy-egy teltházas Dürer Fesztiválon, és a The Grenma is jó eséllyel pályázik a csatlakozásra. A három zenekar együttes fellépésével kapcsolatban igazából csak az az egyetlen kérdés, hogy be fog-e mindenki férni, aki látni szeretné a produkciót - itt jegyeznénk meg, hogy korlátozott számban kaphatóak elővételi jegyek.


2011-ben Magyarország az Európai Unió soros elnöke, így kapva kaptunk az alkalmon, hogy meghívjunk egy román zenekart (névszerint a Guerillas-t). Aki bírja pogóval (és miért ne bírnátok?) az mutassa meg nekik is, milyen a magyar vendégszeretet! [Terveztünk egy lett bandát is, de az végül nem lett].


Egyúttal itt történne meg a harmadik lemezbemutató: az angol turné előtt álló salgótarjáni Reflected punk-rock zenekar prezentálja új korongját, közvetlenül a Red Chickens koncertje után.

A belépővel MINDKÉT KISTEREM programja LÁTOGATHATÓ!


Nagyterem:


19.00-19.40 Red Chickens

20.00-20.40 Reflected - lemezbemutató koncert

21.00 THE GRENMA

22.00 INSANE

23.00 FISH!

00.00 Romanek Airlines – lemezbemutató koncert

01.00 Guerrillas (ROM)


A kisteremben ismét hajazunk a nagyterem programjára, vagyis pop és punk-rock egész este. A Szent István-növendékekből álló Wedding's Day és a pop-punk Gixer után a Téli Fesztiválon már szerepelt két "fesztivál-veterán" lép a színpadra: a Fatal Error és a The Punch. Előbbi rock and roll-t fog tolni szintivel, ahogy kell, utóbbi pedig garage-post-punk elemekkel operál, olyan sikerrel, hogy elfelejtetek átmenni a Grenmára. A garage-vonalat erősíti a The Stripped is, akinek az énekesét, Matyit, le-kurtcobian-ezték októberben a Zene Világnapján. Az igazi pörgetést a rockdiszkóra pedig a Miluman (azaz a Zubolyból már ismert Szarvas Dávid új bandája) funk-hiphop-rock és még kitudja hány fajta stílus keverékéből összeállított egyedi hangzása adja meg.


Kisterem


18.00-18.45 Wedding's Day

19.00-19.45 Gixer

20.00-20.45 Fatal Error

21.00-21.45 The Stripped

22.00-22.45 The Punch

23.00-23.45 MILUMAN

-----------------------------

Március 13. (vasárnap) - Radioaktív - lemezbemutató koncert, The Peanuts


Vasárnap a rock vizein evezünk. Képzeletbeli hajónk parancsnoka pedig a nagykanizsai Radioaktív zenekar lesz. A kőkemény rock and rollt játszó zenekar "Újra" című albumát prezentálja a közönségnek. Előttük a fiatal tehetségekből álló Dókus Band és Run Up zenekarok nyitnak. 8 magasságában fogyasztunk egy szeletet az alternatív zene tortájából, majd újra tökös rock a Peanutstól, hogy teljes legyen az este. A The Peanuts „Nut N Roll” címet viselő korongját szintén megvásárolhatjátok az este folyamán.


>>> Figyelem! A DEATH ANGEL KONCERT NEM A FESZTIVÁL RÉSZE !! Külön jegy kell a belépéshez. <<<


Kisterem:


18.00-18.45 Dókus Band

19.00-19.45 Run Up

20.00-20.45 Piece Of Cake

21.00-21.45 The Peanuts

22.00-23.15 RADIOAKTÍV - "Újra" - lemezbemutató koncert

23.30-00.30 Surfait

----------------


A FENT EMLÍTETT HÁROM NAPRA NAPIJEGYET NEM ÉRTÉKESÍTÜNK. EGYSÉGES HETIJEGY: 1200 Ft EV/1500 Ft a helyszínen.

Elővételi helyek: Dürer Kert, Butik Presszó.

----------------

Március 14. (hétfő) - TAVASZI FESZTIVÁL BÓNUSZ – DJ ANTENTION


Akinek nem volt elég a három nap, vagy túl kevés elektrot vagy technot kapott, annak melegen ajánljuk a 14-ei bónusz napot. A hazai dubstep jelentős képviselőin (Palotai, RobotRock, Stereokillaz, Wondawulf) kívül tiszteletét teszi nálatuk a brit Filthy Rehab csapata is. A bulin emellett számos fiatal dj is bemutatja tudását a Crazy Shoelace dj-párossal az élen. A srácok szintén "DürerFeszt-veteránoknak" számítanak, révén, hogy az őszi hepajból ők is kivették a részüket.


Erre a napra külön belépőt szedünk (hogy tudjuk biztosítani a bejutásotokat), ám felhívnám a figyelmet a létszámstopra, így mindenkinek erősen ajánlunk, hogy előre váltson jegyet!


Line-up:

------------

NAGYTEREM(electro):
-PALOTAI
-DJ ANTENTION (RUS)
-STEREOKILLAZ
-MANIPULATORDJS
-BEATROCKERZ
-CRAZY SHOELACE
-PRIEST OF BEATS

KISTEREM(dubstep):
-PALOTAI
-WONDAWULF
-GREEN FUSION
-NASTY CRIME
(a lineup még bővül!)

Az előtérben és a chill részen minimal fog szólni.

Korhatár: 17+!

Kapunyitás: 21.00

Belépő: 1.200 Ft EV/1.500 Ft


A belépés és a műsorváltozás jogát a Szervezők fenntartják!

2010. szeptember 28., kedd

DÜRER ŐSZI FESZTIVÁL 2010 - Line-up

A Dürer Őszi Fesztivál 2010 (okt.30-nov.5.) line-up-ja

Október 30 - Soho Music Band | Air of Rave - születésnapi koncert, Over Help lemezbemutató
Október 31 - Insane | Sunset - születésnapi koncert
November 1- Palotai | Crazy Shoelace
November 2- Esti Kornél | Szabadtéri 4Akkordos Performansz - 3 éves születésnapi koncert
November 3- Good Time Boys (RHCP-tribute)
November 4- Fekete Teve
November 5- Paranova, Kesh, Soundvis!on, Blöff | Dj Senior Hal

Hetijegy: 1.000 Ft

További részletek HaMaRoSaN !

2010. szeptember 20., hétfő

Napi bontás - 1. nap (Okt. 30.)

Hogy máshogy lehetne az első Dürer Őszi Fesztivált kezdeni, mint tökös rockzenével?!

19.00-19.45 Grafalane
20.00-20.45 Before You Can Say Jack Robinson
21.00-21.45 Over Help - lemezbemutató koncert !
22.00-22.45 Air Of Rave - születésnapi koncert !
23.00-00.00 Soho Music Band
00.15-01.00 Betterfly

Az estét három fiatal zenekar nyitja. A Grafalane (http://grafalane.fw.hu/) zenekar a metál és a rock mezsgyéin egyensúlyozik, míg a Befor You Can Say Jack Robinson (http://www.myspace.com/bycsjr) legalább annyira punk-rock, mint amilyen hosszú a nevük.

21.00-től az Over Help zenekar veszi át a színpadot, hogy megmutassák az egybegyűlteknek első, Soul Mates névre keresztelt korongjunkat (http://overhelp.hu/). Jóbarátaik is ünneplésre készülnek: az Air Of Rave (http://www.airofrave.com/) féléves kihagyás után áll színpadra, hogy megünnepeljék a születésnapjukat.

Tizenegytől pedig mindannyian a Soho Music Band zenéjét élvezthetjük - különös tekintettel a technikásabban technikásabb cover-ökre (http://www.sohomusicband.hu/). Az estét pedig egy olyan zenekar zárja, akit leginkább a fiatal-Subscribe jelzővel illethetünk: ők a Betterfly (http://www.betterfly.hu/).

Egy dolog garantált a bulihangulat mellett: a teltház. Szóval érkezzetek korán !

Napi bontás - 2. nap (Okt. 31.)

Október 31. (vasárnap)

Igazi halloweeni zúzdával készülünk nektek vasárnapra - vámpírok nélkül is lesz vércsorgatás.

Az este minőségi védnöke nem más, mint a Fonogram-díjas INSANE zenekar. Előttük a születésnapját ünneplő Sunset zenekar nyit majd, de ne szaladjunk előre...

20.00-20.45 alterDistrict
21.00-21.45 Angel's Revenge
22.00-22.45 Sunset - Születésnapi koncert (I. felvonás)
23.00-00.00 INSANE
00.15-01.00 Miserium

A Fesztivál legkeményebb napja ugyanis már 20.00-kor elindul. Pettingnek egy kis progresszív numetállal, az új tagokkal visszatérő alterDistrict (http://www.myspace.com/alterdistrict) előadásában. Az "öt ember hétnyolcadban" mutatványát tömény zúzással folytatjuk: a lovat a nép alá az Angel's Revenge (http://www.myspace.com/angelsrevengemusic) adja. A két banda egyébként országos turnéra is indul még az ősszel.

A kellő felvezetés után pedig Leciék érkeznek a Sunsettel (http://www.myspace.com/sunsethungary), hogy új albumukat születésnapjuk alkalmával bemutassák. A 3. születésnap másik részét egyébként november 2-án, egy akkusztikus bulival is megünneplik a srácok.

A kielégítő headbangelések után pedig.. tatataamm.. ! INSANE ! Bezony... Érsiék (http://www.myspace.com/bandinsane) nagy szívességet téve időt szántak a fesztiválra a Royal Flush-turné nyomulása mellett is. Úgyhogy élvezze ki mindenki!

A progresszív levezetést pedig a Miserium gárdája kínálja fel. Ha még nem hallottál róluk, akkor szedd le ingyenes EP-jüket: http://www.miserium.com/

2010. szeptember 19., vasárnap

Napi bontás - 3. nap (Nov. 1.)

Halottak napján mindenféle stílussal fogunk titeket felébreszteni...

20.00-20.45 Fall In The Nettles
21.00-21.45 The Peanuts - lemezbemutató koncert
22.00-00.00 Crazy Shoelace
00.00-02.00 PALOTAI (Rewind)
02.00-03.00 Crazy Shoelace

Az estét a fiatal Fall In The Nettles kezdi (http://www.myspace.com/fallinthenettles), akiket leginkább az Arctic Monkeyshoz tudnék hasonlítani. Erre a napra is jut egy lemezmutogatás, amelyet elsején a Peanuts (http://www.myspace.com/peanutzmusic) követ el (bár a lemez sorozatgyártása csak november közepére lesz készen). Itt egy éles váltás - és némi színpadi átpakolás - után a Crazy Shoelace (http://crazyshoelace.com/) dj-párosa kezdi a fidget-dubstep-electros fűrészelést. Az est főfellépője, Dj Palotai (http://www.palotai.hu/) pontban éjfélkor áll a lejátszók mögé, majd setje után újra az Őrülteké a pálya egészen a kb. 3/4 órás zárásig. Pazar lesz.

Napi bontás - 4. nap (Nov. 2.)

A negyedik - keddi - napunkat az alternatív és a pop műfajában úsztatjuk.

20.00-20.45 After School Program
21.00-21.45 Metropolitan Body Shop
22.00-23.00 ESTI KORNÉL
23.15-00.00 Szabadtéri 4Akkordos Performansz - születésnapi koncert


A Fesztivál féltávját a fiatal After School Program (http://www.myspace.com/aspzenekar) nyitja. Kilenc magasságában a Metropolitan Body Shop (http://www.myspace.com/metropolitanbs) pakol fel - velük a nagyteremben, illetve az A38-on már találkozhattatok korábban. Az est fénypontja, az Esti Kornél (http://estikornelband.hu/) tízkor áll színpadra, bízva abban, hogy addigra mindenki odaér, akinek oda kell. Az estét pedig az Sz4P (http://sz4p.vsamu.hu/index.php) gárdája zárja születésnapi vircsafttal - és természetesen Mézeskenyérrel.

2010. szeptember 18., szombat

Napi bontás - 5. nap (Nov. 3.)

Szerda az a nap, ami a groove-ok jegyében telik. A főfellépő majdnem Kaliforniából érkezik, de előtte:

19.00-19.45 Piece of Cake
20.00-20.45 Granny's Heartattack
21.00-21.45 Stingray Danger!!!
22.00-22.45 Éber Álom
23.00-00.15 GOOD TIME BOYS (RHCP-tribute)

Hogy ne menjenek a groove-ok mégis túlzásba már az elején, csöndes, alternatív zenével indulunk a Piece of Cake jóvoltából (http://www.myspace.com/pieceofcakemusic). Ezt követően egy igazi rock and roll életet élő, és grunge-ot játszó banda, a Granny's Heartattack hozza a mocskos riffjeit (http://www.myspace.com/grannysheartattack). Majd az effektek világába kalandozunk a Stingray Danger-rel, hogy aztán az Éber Álom rázzon meg mindenkit újra a rock and roll világában (http://www.myspace.com/eberalom). Végül pedig a Fish!-ből jól ismert Binges Zsolt és baráti társasága mutatja meg nekünk, hogy ez már tényleg majdnem Kalifornia (http://www.goodtimeboys.hu/oldalak/index.html). Ja, és ne feledjétek a pálinkákat.. ;)